Legkínosabb történetem - Amikor beszartam
Bizony nekem is voltak cinkes ballépéseim kisgyerek koromban. Ezekből válogattam párat, gondoltam, leírom, de úgy döntöttem, csak egyet osztok meg veletek a sok közül, mert nagyon hosszú lenne a szöveg, ha az összeset ide bevésném, de az az egy, amit most publikálok, a legdurvább és a legcikibb.
Olyan 7-8 éves lehettem, amikor egy szép hétfői napon nagy vígan ballagtam az iskola felé, úgy éreztem, ez a nap is olyan lesz, mint a többi. Szerettem az iskolát, különösen az alsó tagozatot. Egész nap csak hülyültünk a haverokkal, bekukucskáltunk a lányok szoknyái alá, sőt, olyan is előfordult, amikor dugiban a külvilág elől egy szép, csinos, kedves barna lány megkért, hogy elégítsem ki őt. Hát zavarba gyüttem ott helyben, mit tudtam tenni, kielégítettem, de persze csak ujjal, és azt hiszem, ez már felsőben történt. Hanem azon a bizonyos hétfői napon egyszer csak olyan gyomormorgást éreztem a pocimban, ami nagyon gyötört. Épp dolgozatot írtunk, mindenki csendben volt, amikor a kis Tibike, azaz én, megkérdezte a tanárnénitől, ki mehet -e szarni. Az osztály felnevetett, a néni pedig meglepődött a trágárságomon. Gondolván, hogy beszélhet ilyen csúnyán egy jó modorú neveletlen gyerek. Aztán persze kiengedett a dögös bombanéni. Huhú, a betyárját! Teljes erőmből szaladtam-szaladtam, amennyire csak bírtam, de nem tudtam már visszatartani, egyik másodpercről a másikra be-sárgásbarnult az alsógatyám, a bokámon pedig folyt le végig a mázas, fostos, kukoricadarabkás, híg végtermény, csöpögve a padlóra és büdös szagot teremtve az épület környékén. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hirtelen nem is tudtam hol vagyok, az ájulás környékén jártam. Vajon mit tudtam csinálni magammal? Teljesen szaros volt a gatyám, a cipőm, a lábam, az alsóm, nem voltak pótruháim, az iskolában nincs zuhanyzó, vissza meg nem mertem menni az osztályterembe. "Nem láthat meg senki". Egy választásom volt: Elhúzni a csíkot, de mihamarabb. Meg is léptem gyorsan, futni már nem tudtam attól az irgalmatlan nagy szarmennyiségtől, amit az alsómban éreztem, és amit magammal cipeltem. Nevettek is az utcán jobbról-balról, de leszartam, ennél rosszabb dolog, ami abban az elmúlt egy perben történt velem, nem nagyon történhet már. Hanem amikor hazaértem és feljutottam gyalog a negyedik emeletre, ahol éppen laktam, történtek ám ott cifra dolgok. Folytattam, amit a suliban elkezdtem. A cipőmnek orrát és sarkát is telibe sikerült fosnom, ezáltal a zoknimat és a talpamat is eláztattam, de hál' Istennek, segítségemre volt Mr. Vécé, aki megakadályozta, hogy beterítsem a padlót az illatos anyaggal, de így is mellé ment pár szardarabka, amiket (többek között) aztán gusztusosan takaríthattam fel közben egy tál finom spagettit egetrengető gusztussal majszolva. Mire anyám hazaért, nyomát sem találta a harmadik világháborúnak, hiszen elretusáltam minden olyan jelet, amik akár arra is utalhatnának, hogy itt, ezen a lakásban és ezen a napon bizony szörnyű dolgok is történhettek. Hanem amikor érkezett a telefon az osztályfőnöktől, hogy a büdös kölke mi a kurva kibaszott isten faszáért tolta haza a nyomorult pofáját. A valódi történetet nem állt módomban elmondani az édesanyámnak, de utalást tettem rá. Arra, hogy mi is volt az a história, ami segítségével sikeresen kivágtam magam a dologból és sikerült általa elfelejteni az egészet, nem tudom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
